(Tegnap éjjel megálmodtam, miről fog szólni a következő bejegyzés, de azóta elfelejtettem, mi volt az.)
Nemrégiben két közelebbi ismerősöm is laptopot vásárolt. G., aki programozással keresi a kenyerét, egy új, 17 inches erőgépet vett régebbi, egymagos gépe helyett, mert nem csak vimben írja a kódot, hanem matematikai modelleket is számoltat a géppel, adott esetben heteken keresztül. N. pedig megvette élete első laptopját, egy aprócska 12 inches, szélesvásznú gépet. Kb. akkora, mint egy iBook G4 12″, de ránézésre kisebbnek tűnik a szélesvásznú képernyőhöz alkalmazkodó arányok miatt.
Egyikük sem Macet vett, és egyikük sem szereti az új gépet. A relációanalízissel azonban még várjunk.
G. külső billentyűzettel használja gépét, és azt írja nekem, legszívesebben asztali gépet használna, mert külső billentyűzettel értelmét veszti a laptop, sőt, kényelmetlen, mert nincs elég magasan a monitor. Amúgy nem hurcolássza a gépet, csak végszükség esetén.
N. a trackpadot találja kényelmetlennek, és eleve nem érti, miért jobb laptopot használni, mint asztali gépet. A laptophoz nem lehet odaülni. Otthon a laptopon nincs internet, az asztali gépen van. A laptop számára leginkább egy könnyen hordozható írógép, amit el tud vinni a könyvtárba, hogy jegyzetelhessen vele.
Végül itt vagyok én, az ellenpélda, a “couch computing”, tehát a kanapén/ágyban/konyhában/mindenütt gépezés apostola. Először nem értettem, miért nem kattantak rá erre ők is.
Aztán az a szomorú megfigyelésem támadt, hogy az Apple-ön és talán az IBM/Lenovo-n kívül más laptoptervező cégek alig fordítanak figyelmet arra, hogy jó billentyűzetet és jó trackpadet csináljanak.
A HP, Fujitsu és többi laptopon vacak, kisméretű tapilap van, a gép széléhez igazítva, netán aszimmetrikusan elhelyezve, miniatűr gombokkal. Képtelenség kényelmesen használni. Nehéz vele irányítani a kurzort, a csuklót kifacsarva kell tartani hozzá. Mindenképpen külső egér kell, ahhoz viszont unos untalan el kell hagyni a billentyűzet közelségét. A Windows egérmutató-kezelése sem tűnik ideálisnak: trackpaddel használva vagy túlérzékennyé válik, vagy túl sok mozdulat szükséges a nyilacska mozgatásához.
A billentyűzetek pedig… N. kis gépén, noha a 12″-es gép szélessége engedné, nem teljes méretű billentyűzetgombokat használnak. A kurzorgombok elvékonyítottak. De akkor is bezsúfolt érzésem támad, ha gépelni kell rajta. Minta minden gomb egy picit kisebb lenne a megszokottnál.
A másik a taktilitás: noha a szóban forgó gép üzleti laptopnak van mondva, vacak, olcsó hatást keltenek lenyomás közben a gombok. Maga a műanyag is gyengének tűnik. A normál használatra szánt gépeken pedig kifejezetten botrányos keyboardokat szoktam látni: a billentyűzet egyik negyede lehajlik, ha gépelünk rajta, bizonytalan a nyomáspont, szivacsos a billentyűút, csúnyán vannak feliratozva a gombok.
Egyszerűen nem értem, miért fordítanak ilyen kevés energiát ennek a két Human Interface Device-nak a tisztességes megtervezésére. Hiszen fizikailag ezekkel vezéreljük a gépet! A képernyő mellett ez a két eszköz a legfontosabb kapcsolat a gép és a felhasználó között. Ha ezek rosszak, rögtön az elején megmérgezik a számítógép használatát.
És bizony ennek ára van: ismerőseim példáján látszik, hogy nem szívesen nyúlnak a laptophoz, mert kényelmetlennek találják a használatát. Először nem értettem, hiszen egy iBookon vagy egy MacBookon a trackpad nagy, kényelmes, egyszerű használni a kattintást, görgetést, a billentyűzetet pedig gyorsan meg lehet szokni és ki lehet ismerni. Ettől támad az a benyomása az embernek, hogy jó használni a gépet. Teljes mértékben képesek helyettesíteni egy tisztességes külső billentyűzetet és egy egeret a laptopon lévő eszközökkel. Aki nem próbálta, nem használta, annak képtelenség ezt elmagyarázni, mert a laptop szóval annyira egybeforrt ez a fajta kényelmetlenség, a rossz ergonómia, hogy az ember nem fogja fel: lehet másmilyen is egy hordozható számítógép.
Pedig lehet másmilyen is…
