Tegnap az Apple kiadta a sokak által messiásként várt 10.5.2-es frissítést a Leopardhoz. Ezzel lejárt a magamnak szabott határidő a Leopardra való áttérésre.
Érdekes egybeesés, hogy ma egy 10.5.1-es, vadiúj MacBook Pro 17″-tel dolgoztam. A gyári lemezzel lett Tigerről Leopardra frissítve használatba vétel előtt.
2-3 óra leforgása alatt kétszer fagyott csonttá a gép.
Az első alkalommal a migrálás és a Spotlight-indexelés mellé az Activity Monitor elindítása bizonyult soknak. Force quit, Finder relaunch, semmi sem segített, a Terminal is lefagyott. A bekapcsológomb benyomva tartásával zártam el a gépet.
Másodszorra egy projektort próbáltunk beüzemelni, de a MacBook Pro nem ismerte fel. Nem is észlelte, hogy hardver lenne kötve a DVI kimenetre. (Mint kiderült, szoftveres szériahiba, amire egyelőre nincs megoldás.) Többféle kábelcsatlakoztatási sorrend és szemmel verés után újraindítás mellett döntöttem. A login window feljön. Bejelentkezik a tulajdonos. Szürke képernyő, rajta egérkurzor, más semmi. Átokföldjén ragadtunk. Rendesen kilépni nem lehet. Rutinosan tartom benyomva a bekapcsgombot.
2 óra alatt 2 lefagyás Leopardon vs. 2 év alatt 2 lefagyás Tigeren.
(Nem is emlékszem, mikor használtam utoljára ennyiszer a lefagyás szót…)
Persze tudjuk, hogy az optikai tuning csak megtévesztés: a felszín alatt valóban gyökeresen megváltozott a rendszer, és bizony vannak bugok. A tegnapi frissítés listájából kiderül, hogy rengeteget kijavítottak közülük. De a “certain” szó (némely, bizonyos, egyes) mint eufemizmussal kevert ködösítést annyiszor szerepel a szövegben, hogy az egy politikus évértékelő beszédében is durva lenne.
A Mac számomra nem a buheráról szól. Úgyhogy egyelőre marad a Tiger az itthoni gépeken. Mások keserű tapasztalatait várom.
(Utóirat: Azóta volt szerencsém ugyanehhez a géphez: 10.5.2-vel stabilan futott. Lehet, hogy eljött az én időm?)
